II. Szülőcsoportos beszélgetés
A második szülőcsoportos beszélgetés témája a fogyatékkal élő gyermekek elfogadása, a gyógypedagógiai szemlélet megismerése... Nehéz konkrét címet adni a délutánnak. Nagyon sokmindenről beszélgettünk!
Bevezetésként felépítettem a saját kis városomat színes fakockákból, majd feltettem a kérdést:
Melyik ház lett normális?
Mihez képest normális? Miért lenne az egyik jobb, mint a másik? Van oldala, teteje és tudjuk, hogy ezek házak. Az ízlés már szubjektív dolog, amivel nem ítélkezhetünk mások véleménye felett. Hiszen miért ne lenne ugyanolyan csodálatos egy kék házikó, mint egy csíkos-színes ház?!
Ahogy a felépített kis faházak, mi is mind más formákból és színekből állunk, felesleges egymáshoz hasonlítgatni magunkat. A teljes képet kell nézni és erről szóltak az "érzékenyítő" játékaink is:
Minden feladat csapatmunka volt, hiszen nem az volt a cél, hogy a szülők között versenyt szítsunk.
- Elsőként a mosolyuk alapján kellett felismerni gyerekeket. A becsomagolt, leragasztott fotók mögül csak az apró szájuk látszott, így nem volt könnyű dolga a szülőknek.
- A feladat következő része az volt, hogy a bölcsődei élet alapján összeállított teljesen szubjektív kijelentéseket kellett a gyerekekhez párosítani. 2-2 mondatot gyűjtöttünk mindenkiről. Kívülről nézve a szülőket, hallgatva a gondolatmeneteket izgalmas és kicsit szórakoztató is volt. Ebből is látszik, sokszor mennyire máshogy látjuk és ismerjük meg a gyerekeket.
- Végül a legnehezebb feladat a tenyérlenyomatok fekete-fehér fénymásolt változatának felismerése volt.
A megoldókulcsot a végén ismertettük, a jó-rossz válaszokat azonban nem pontoztuk. A játékokkal az volt a célunk, hogy rávilágítsunk a gyermekek sokszínűségére, egyediségére és arra a tényre, hogy apró információkból (egy mosoly, 1-1 szubjektív mondat, fekete-fehér tenyérlenyomat) nem tudunk teljes képet kapni egymásról...
A program második felében beszélgettünk egy érintett szülőpárossal, akik megosztották velünk, hogyan élik meg a "kacifántos" élet adta nehézségeket, lehetőségeket és miből táplálkoznak nap, mint nap. Ezt követően egy speciális óvodában dolgozó kolléganő mesélte el az intézmény napirendjét, programjaikat és beszámolt arról is, milyen hatalmas munka folyik egy gyógypedagógiai intézményben. Ellentétben azzal, amit a közvélemény ismeretlenül gondolna róla... A különböző terápiák, a gyermekek egyénre szabott fejlesztő foglalkozásai, az apró lépések elve és legfőként az a szemlélet, amit az ott dolgozók képviselnek, bárki számára példa lehet a mindennapokban!
Végezetül, kedves olvasó, azt tudom javasolni, legyünk nyitottak egymás felé, ha valami idegen, vagy ismeretlen számunkra, inkább tegyünk fel minden nap egy újabb kérdést a témával kapcsolatban, de soha ne ítélkezzünk a szerzett információmorzsáink alapján!
Ha további tartalmak érdekelnek a témával kapcsolatban a Papírsárkány Családi Bölcsőde kapui nyitva állnak! Gyere el és beszélgessünk!
